Ötödik sebességben

Stabil védekezésének köszönhetően ötödik győzelmét is megszerezte a DVSC Kézilabda Akadémia serdülő első osztályú együttese az idei szezonban.

Azzal mindenki tisztában volt, hogy a K.Szeged elleni mérkőzéshez képest nehezebb dolga lesz Márián Blanka tanítványainak, hiszen az aktuális ellenfél két győzelemmel és két vereséggel állt a mérkőzés előtt. Lassan lendültek bele a felek, mindkét oldalon több hiba csúszott a támadójátékba, a 9. percben még csak 3-2 volt az állás. Rácz Panna kezdett jól, a jobbszélső magabiztosan értékesítette első két ziccerét, de egyébként megoszlott a góltermés. Az első negyedórában fej-fej mellett haladt a két együttes, de akadémistáink tudtak sebességet váltani. Kelemen Dorina nagy lendülettel és jó megoldásokkal szállt be a mérkőzésbe, Kovács Noémi fontos védéseket mutatott be, a félidő vége pedig két Poczetnyik Dóra góllal zárult, nem lehetett panasz az első félidőben történtekre.

A második játékrész elején nagyjából megmaradt a félidei előny, felváltva estek a gólok. Majd előbb a mieink léptek meg, ám mielőtt megnyugodhattunk volna, közeledett a pesti csapat, köszönhetően a támadásban elkövetett hibáknak. Négyre zárkózott a fővárosi együttes. Mielőtt nagyobb veszély fenyegette volna a mieinket, sikerült ismét nagyobb sebességbe kapcsolni és jól befejezni a támadásokat. A mérkőzés a hajrához érve eldőlt, ebben a periódusban a végig jól kézilabdázó Poczetnyik Dóra mellett Vida Vivi is ügyes megoldásokat választott, így végül hatgólos győzelemnek örülhettek a mieink. Serdülőink ötödik mérkőzésükön ötödik győzelmüket aratták, ez a lendület remélhetőleg minél tovább kitart a bajnokság folyamán!

Serdülő I. osztályú bajnoki mérkőzés 6. forduló:

Pénzügyőr SE – DVSC SCHAEFFLER 18–24 (6­–12)

DVSC: Kovács N. – Rácz P. 3, Balogh R. 1, Fodor V. 3, Poczetnyik D. 7 (2), Koczka L. 3 (1), Vida V. 2. csere: Kiss B. (kapus) Kelemen D. 4, Fele P., Kaska K., Fábián A. 1, Eszenyi G.

Márián Blanka: A mérkőzés elején koncentrált támadásbefejezéseket illetve a technikai hibák minimalizálását kértem a lányoktól. Úgy gondolom, hogy ezeket teljesítettünk. Kezdetben nehezebben alkalmazkodtunk az ellenfél támadójátékához, de a 17. perctől jó tempójú kézilabdát játszottunk és megérdemelten győztünk.

Kiemelt partnereink