Örömjáték

Lendületes játékkal magabiztos győzelmet aratott a Heves ellen Győrvári Viktor együttese az NB II.-ben.

Két hete lépett utoljára pályára a DVSC Kézilabda Akadémia U22 az NB II. Észak-keleti csoportjában. Tekintve, hogy az utánpótlás-bajnokságokat felfüggesztették, az ifjúsági és serdülő korú lányok egyedül a felnőtt NB II-ben játszhatnak mérkőzést, ez az egy bajnokság maradt, ahol megmutathatják magukat. A Sápi-testvérek mellett Panyi Anna sem léphetett pályára, hiszen az őszről elhalasztott találkozó alkalmával még nem volt kiváltva a játékengedélye erre a sorozatra. A mieink magukhoz ragadták a kezdeményezést rögtön az elején: eleinte átlövésekkel, kicsit később betörésekkel próbálkoztak, többnyire sikerrel. Támadásban Koczka Lili vezérletével nyolc perc alatt hat gólt lőttek a mieink, míg a védekezés és mögötte Torda Vanessa teljesítménye stabil volt. Egyértelmű volt a mieink fölénye, gyors ellentámadásokból is többször betaláltak Makó Zoéék, így a 13. percben már 9-3 volt az állás. A félidő derekán Kelemen Dorina ütközött védőjével, majd maradt lent, ám kemény fából faragták az átlövőt, így a második félidőben vissza is állt! Balogh Rebeka érkezett a pályára, hatásos belépő volt a részéről, betörésekből, átlövésekből is eredményes volt. A félidő második felében már mindenki játéklehetőséghez jutott, Fodor Vera gyorsan szerzett is két gólt még az első játékrészben. Az első félidő méltó megkoronázása volt Balogh Rebeka alulról felhúzott lövése, a szünetre hétgólos vezetéssel vonultak a mieink.

 

A második játékrészt is jól kezdték a debreceniek, szerencsére Kelemen Dorina visszatért a pályára és ügyes gólpsszokkal vétette észre magát. A befejezések széles spektrumát vonultatták fel a mieink, és ha már széles, Makó Zoé ügyesen értékesítette ziccereit. A beállósokat is jól játszottuk meg, amelynek végeredménye általában gól vagy hétméteres volt, bár utóbbi nem jelentett minden esetben gólt… A mérkőzésen egyébként jól játszó Koczka Lilinek ezúttal hét méterről nem sikerültek az ítélet-végrehajtások, átlövésből sokkal hatékonyabb volt. Lendületesen, jól játszottak a mieink, a gyors labdafelhozatalok pedig nagyon eredményesek voltak. A kapuban a múlt héten a felnőttekkel készülő Tusz Viki védéssel nyitott, társai pedig szórták a gólokat: Poczetnyik Dóra átlövésével már tizenkettő volt közte, és ekkorra már Koczka Lilinek is volt értékesített hetese. Többféle formációban játszottak a lányok, Fodor Vera például irányítóba került, egy szép betörés után gólt is lőtt ebből a pozícióból. Tényleg élvezték a lányok a kézilabdát, talán erre a legjobb példa Balogh Rebeka volt, aki ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta, a mérkőzésen összesen hét gólt szerzett. A hajrában két gólt is szerzett Barati Laura, a védelem oszlopa, aki összeszorgoskodott négy találatot. Könnyed győzelmet arattak akadémistáink, akik az utánpótlás-bajnokságok felfüggesztése miatt a felnőtt mezőnyben léphetnek csak pályára ebben az időszakban, és tették mindezt egy nagyon meggyőző játékkal!

 

Csak így tovább!

 

NB II. Észak-Keleti csoport, 15. forduló:

DVSC SCHAEFFLER U22 Füzesabony 36–22 (16–9)
DVSC: Torda V. – Budai F. 1, Kelemen D. 2, Koczka L. 8 (2), Török L. 2, Silye N. 2, Makó Z. 5. csere: Tusz V. (kapus), Barati L. 4, Balogh R. 7, Vida V. 1, Rácz P., Poczetnyik D. 1, Fodor V. 3 Edző: Győrvári Viktor

 

Győrvári Viktor: Jól éreztük magunkat a pályán! Mindenki közel hasonló játékidőt kapott, amellyel tudtak is élni a lányok. Voltak nagyon jó egyéni teljesítmények, emiatt is alakulhatott ki ez a nagy különbségű győzelem!

Kiemelt partnereink