Nyaralás és rehabilitáció

Térdsérülése után elkezdte a rehabilitációt az előző szezonban a DVSC Kézilabda Akadémia legjobb serdülő játékosának választott Koczka Lili.

Május 31-én, egy ártalmatlannak tűnő edzésszituációban elszakadt az elülső térdszalagja a DVSC Kézilabda Akadémia tehetséges átlövőjének, Koczka Lilinek. Lili tavaly nyáron igazolt Debrecenbe és rögtön az első szezonjában kiváló teljesítményt nyújtott! Ő volt a serdülő csapat legeredményesebb játékosa, de az ifjúsági első osztályban, illetve az NB II-ben is jól játszott, összesen 48 mérkőzésen 196 gólt szerzett, nem csoda, hogy megkapta a DVSC Kézilabda Akadémia Év serdülő játékosa díjat. A műtétre azonban még várni kell, hiszen a fiatal játékosnál a teljes csontosodás még nem fejeződött be, szeptemberben megy vissza kontrollra. Az újabb vizsgálatig rehabilitációs munkát végez, így a nyaralás sem telhet el erősítés nélkül.

„A Balatonon nyaralok a családommal, nagyon jól érzem magam, voltunk kirándulni is, de a vízparton is sok időt töltünk – mondta el egy túrós és egy mogyorókrémes palacsinta elfogyasztása között a Debrecenben „Spongyi” becenevet kapó Lili. – Alapjában véve jól vagyok, nem érzek fájdalmat, bár néha kicsit instabilnak érzem a térdemet. Sokat gyalogolok és úszok, illetve gyógytornázok. A többiekkel is tartom a kapcsolatot, Siófokon találkoztam az ifjúsági válogatottal edzőtáborozó Csernyánszki Lilivel és Panyi Annával, akikkel váltottam néhány szót.”

Lili július 19-én tér vissza Debrecenbe és Posta Sarolt gyógytornásszal folytatja a rehabilitációt, amelynek programjában főleg biciklizés és erősítés szerepel. A fiatal átlövő nagyon elszánt, és őt ismerve biztosak lehetünk benne, hogy minden tőle telhetőt meg is tesz azért, hogy minél hamarabb újra pályára léphessen!

Fiatal játékosunknak jobbulást, a rehabilitációhoz sok erőt és kitartást kívánunk!

Kiemelt partnereink