Lendületben maradtak

Tízgólos győzelmet aratott a DVSC Kézilabda Akadémia ifjúsági együttese a szintén Hajdú-Bihar megyei Hajdúnánás otthonában.

A lányok útja a Hódostól Hódosig vezetett, hiszen a debreceni rendezvénycsarnoktól a hajdúnánási – szintén a korábbi kiváló birkózóról elnevezett – sportcsarnokig utaztak az ifjúságiak, amely nem egy leküzdhetetlen táv. Szorosan alakult az eleje, az első percekben fejfej mellett haladtak a felek, a hazaiak megfontolt, lassabb lefolyású támadásokkal igyekeztek operálni, amely ellen sokszor kissé türelmetlenek voltak a mieink. A hazaiak nyitott védekezést alkalmaztak, amely ellen Győrvári Viktor kétbeállós játékra tért át, Török Lilly a hatodik percben egy felkanyarodás után megtalálta a rést a nánási védelmen és szemfüles gólt szerzett. A beállót egyébként is jól találtuk meg, amelyből gól vagy hétméteres született. A nyolcadik percben pedig Torda Vanessa is elkapta a fonalat, a következő hazai gólig öt védést mutatott be! Egyre nagyobb különbséget alakítottak ki a mieink, a Sápi-ikrek páros kapcsolata is jól működött, így négygólos debreceni előnynél időt kért a hazaiak edzője. Az időkérés után egy perccel és ziccerlövésnél Török Lilly szája csattant fel, de szerencsére a második félidőben már visszatért a pályára. Győrvári Viktor forgatta csapatát – amely nem csoda, hiszen két nappal ezelőtt rangadót vívtak a lányok – a csereként érkezők közül Koczka Lili kifejezetten jól szállt be a találkozóba, egy ízben a szélen hagyta faképnél védőjét, majd lőtt a hálóba. A félidőt Silye Nanda betörése és gólja zárta, így néggyel vezettek a mieink harminc perc után.

Térfélcsere után sem változott sokat a taktikája a hazai együttesnek, megfontoltan, a végletekig kijátszva az akciókat szövögették támadásaikat. A második játékrész elején azonban ez nem vezetett eredményre. Több esetben passzív játék miatt vették el a labdát a játékvezetők a hazaiaktól, így akadémistáink gyors ellentámadásokból tudtak gólokat szerezni. Tizennégy perc alatt mindössze egyszer volt eredményes a Hajdúnánás, ez jelezte, hogy a mieink jól védekeznek. Ebben a periódusban jól kézilabdáztak a mieink, Koczka Lili üres kapus gólja után már tízzel vezetve. A fiatal átlövő továbbra is jól teljesített, átlövésekből is nagyon hatékony volt. Ekkor már tényleg felforgatott együttes volt fent a pályán, de mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez, legyen az ifjúsági vagy serdülő korú játékos. A hajrában Kelemen Dorina volt kétszer is eredményes, közrefogva egy szépségdíjas találatot… Az utolsó percben Koczka Lili tette ki a szélre a labdát Makó Zoénak, aki alul bemutatva a cundert – becsapva a kapust – végül a hálóőr feje felett pörgette el a labdát! Csodálatos megmozdulás volt, amely nagy örömöt váltott ki a csapattársak körében!

Ifjúsági I. osztály bajnoki mérkőzés, 17. forduló:
Hajdúnánás SK – DVSC SCHAEFFLER 19–29 (9–13)
DVSC: Torda V. – Budai F. 2, Silye N. 1, Sápi B. 2, Sápi G. 3, Panyi A. 2, Makó Z. 5 (3). csere: Tusz V. (kapus), Barati L. 1, Török L. 4, Koczka L. 6, Kelemen D. 3.
Győrvári Viktor: Az ellenfél saját maga számára a legeredményesebb taktikát választotta, lassú lefolyású támadásokat alkalmazott, amely ellen rendkívül kellemetlen volt védekezni. A támadásaink ennek is betudhatóan siettettük. Azt gondolom, mindenki hozzátette a magáét a mérkőzés megnyeréséhez, két nappal egy rangadó után sokkal jobb teljesítmény nem is várható el.

Kiemelt partnereink