Házi döntő a serdülőknél

A Fábián Dávid vezette DVSC Kézilabda Akadémia I. nyerte meg a házi döntőt, így megnyerte az II. DVSC Kézilabda Akadémia tornát a serdülő korosztályban.

Második alkalommal rendezték meg a DVSC Kézilabda Akadémia tornát. A torna helyszíne ezúttal a Hódos Imre Rendezvénycsarnok volt, négy csapat küzdött meg a kupáért. Az utánpótlás-bajnokságokat március 2-án felfüggesztették, majd le is zárták, így az ezen a tornán résztvevő csapatok több mint három hónapja nem léptek pályára hivatalos mérkőzésen. A négy csapatból kettő a DVSC Kézilabda Akadémia együttese volt, a Berettyó MSE és a Villanyász Füzesabony pedig meghívottként vettek részt. Délelőtt a két elődöntőt, míg délután a helyosztókat rendezték meg.

Elődöntők:
DVSC Kézilabda Akadémia I.–Berettyó MSE 29-27 (15-10)
DVSC Kézilabda Akadémia I: Kiss A. (kapus) – Antal K. 3, Molnár T. 5 (3), Makay Cs. 5 (1), Somosi V., Tóth D., Kiss Zs. 1, Fehér V. 4 (2), Siető D. 1, Szabó F. 5, Pardi D. 3, Pócsi B. 1, Vida Vanessza 1. Edző: Fábián Dávid

A bajnokságban már találkozott a két együttes, akkor a mieink győztek hat góllal, ezúttal is esélyesebbnek számítottak. Jobban kezdték a mérkőzést a mieink, a félidőben már öt góllal vezettek. A második játékrész elején kissé beragadt Fábián Dávid csapata, ám tudtak újítani akadémistáink és végül két góllal megnyerték a mérkőzést és bejutottak a döntőbe.

DVSC Kézilabda Akadémia II.–Villanyász Füzesabony SC 24-22 (12-12)
DVSC Kézilabda Akadémia II.: Csekenyák A. (kapus) – Bényei E., Uzsoki P. 3, Bordás B. 2, Bordás O. 10, Pócsi E. 6, Magyar B. 1, Vida M. 1, Koncz K. 1. Edző: Csapó Erika.

Csapó Erika együttese a Füzesabony ellen mérkőzőtt, amelye a serdülő harmadosztály F csoportjának éllovasa volt, mikor lefújták a bajnokságot. Kiegyenlített első játékrész után a másodikban jobban kézilabdáztak a mieink, akik mindössze kilenc emberrel, szoros mérkőzésen múlták felül a Füzesabonyt.

Bronzmérkőzés:
Berettyó MSE–Villanyász Füzesabony SC 30-37 (16-19)

A bronzérmet a Füzesabony kapta, miután könnyedén győzte le a Berettyó MSE együttesét.

Döntő:
DVSC Kézilabda Akadémia I.–DVSC Kézilabda Akadémia II. 20-17 (8-8)
DVSC Kézilabda Akadémia I: Kiss A. (kapus) – Antal K. 5, Molnár T. 1 (1), Makay Cs. 3, Somosi V., Tóth D., Kiss Zs., Fehér V. 2, Siető D. 1, Szabó F. 2, Pardi D., Pócsi B., Vida Vanessza 6.
DVSC Kézilabda Akadémia II.: Csekenyák A. (kapus) – Bényei E., Uzsoki P. 3 (1), Bordás B. 1, Bordás O. 7 (2), Pócsi E. 4, Magyar B., Vida M., Koncz K. 2. Edző: Csapó Erika.

Házi döntőt rendeztek a serdülőknél, éles küzdelmet hozott ez a rangadó. Jobban kezdtek Csapó Erika fehérben pályára lépő lányai, akik már 6-1-re is vezettek, de a Fábián Dávid vezette piros csapat egyenlített, majd át is vette a vezetést. A félidőben 8-8-t mutatott az eredményjelző, kevés alkalommal tudtak eredményesek lenni a csapatok. A második játékrész első fele a fehéreké volt, ám ekkor nagyobb sebességi fokozatban kapcsoltak a pirosak, akik át is vették a vezetést. A hajrához érve már három-négy góllal is vezettek Fábián Dávid lányai, akik végül két góllal győztek, így megnyerték a négycsapatos tornát.

A torna legjobb kapusa az akadémista Csekenyák Alexa, a torna legjobb játékos a szintén akadémist Makay Csenge volt, a berettyóújfalui Veres Krisztina pedig 22 góllal lett a torna gólkirálynője.

Legjobb kapus: Csekenyák Alexa (DVSC Kézilabda Akadémia II.)

Legjobb játékos: Makay Csenge (DVSC Kézilabda Akadémia I.)

Gólkirálynő: Veres Krisztina (Berettyó MSE) – 22 góllal

Kiemelt partnereink