Gőzerővel az új évben is

Minden akadémiai együttesünk elkezdte a közös munkát 2021-ben.

Véget értek az ünnepek, elkezdődött a 2021-es évre való felkészülés. A DVSC Kézilabda Akadémia valamennyi csapata elkezdte már a közös munkát. A bajnokságok lebonyolításából fakadóan más ütemben és intenzitással kezdték meg az edzéseket utánpótlás együtteseink.

Az ifjúsági és serdülő első osztályban szereplő csapatok az óévben december 23-ig edzettek, majd egy rövid pihenőt követően már január másodikán közös tréningen vettek részt. Mindkét társaság január 9-én lép először pályára, az MTK ifjúsági, illetve serdülő csapatai ellen.

Az ifjúsági másodosztályban szereplők közül a Csapó Erika által irányított játékosok január 4-én edzettek először, míg Kudor Kitti lányai január 5-én kezdték meg a felkészülést a február közepén rajtoló tavaszi szezonra.

A serdülő harmadosztályban is ekkor indul a szezon, a Csapó Erika és Fábián Dávid vezette együttesek éppen egymás ellen játszanak az első tavaszi fordulóban. Mindkét együttes január 4-én találkozott először, egy évindító edzés keretében.  

A jelenleg is érvényben lévő szabályozás alapján az utánpótlás bajnokságokban lejátszandó mérkőzéseket zárt kapuk mögött rendezik.

Kiemelt partnereink