A győzelem édes íze

Kiváló csapatmunkájának köszönhetően első győzelmét aratta az ifjúsági másodosztályban Kudor Kitti együttese.

Az osztályváltás minden nehézségét megtapasztalta Kudor Kitti együttese az idei szezonban, a tavalyi, többnyire sima mérkőzések után sokkal nagyobb színvonalú találkozókat játszottak a másodosztályban. Az első győzelem megszerzésének reményében léptek pályára a mieink a Kazincbarcika ellen, ám a kezdés sikerülhetett volna jobban is, kilenc perc után hárommal vezettek a vendégek. Porkoláb Zsófi volt a mieink gólfelelőse, a többiek megosztoztak a találatokon, az első félidő második harmadában szépen, lassan zárkóztak a mieink, amelynek egyik kulcsa a védekezés és Tóth Bogi védései voltak. Ebben a játékrészben is „meg voltak a játékok”, azonban még a befejezésekbe vagy az utolsó passzokba több hiba csúszott, így egygólos barcikai előnnyel mehettek szünetre a felek.
 
A második játékrész első perceiben még egy-két góllal vezettek a vendégek, azonban a hetedik perctől átvették az irányítást és Tamás Korina gólja már kétgólos előnyt jelentett. Igyekezett reagálni a vendégegyüttes, vissza is tudott jönni, azonban a vezetést nem tudták visszavenni. Porkoláb Zsófia továbbra is magabiztosan lőtte a hétmétereseket, a védekezésünk pedig sokkal stabilabb lett. A mérkőzés utolsó negyedében pedig a kapuba visszatérő Cziczás Nóra is több ziccert hárított. A mérkőzés hajrája pedig egyértelműen a miénk volt, az utolsó tíz percben nem kaptak gólt akadémistáink, lőttek viszont négyet is, igazi csapatként küzdve megízlelhették a győzelem nagyon is édes ízét a másodosztályban is! A mérkőzés után pedig jöhetett a jól megérdemelt örömtánc!
 
Ifjúsági II. osztályú bajnoki mérkőzés 5. forduló:
DVSC SCHAEFFLER III. – Kazincbarcikai KSE 27–23 (12–13)
DVSC: Cziczás N. – Porkoláb Zs. 10 (5), Vámosi A. 3, Ballagó L. 2, Erdődi G. 2, Tamás K. 5, Orsó Sz. 2. csere: Tóth B. S. (kapus), Czina E. 2 (1), Szilágyi Zs. 1, Győrfi B.
Kudor Kitti: Boldog vagyok, gratulálok a lányoknak, nagybetűs csapatként küzdöttek! Az első félidőben még több hibát vétettünk, a második félidőben sikerült legyőznünk saját magunkat. Mindkét kapusunk hozzátett a győzelemhez, sok ziccert is védtek. Abban biztos voltam, hogy „tüdővel” jobban bírjuk, de a fejünket is használtuk, így megérdemelt győzelmet arattunk.

Kiemelt partnereink